Tigrisugrató
A Tigrisugrató szurdok állítólag a világ legmélyebb kanyonja. Alul a folyó 1600 méteren zúg (lejjebb úgy hívják, Jangce), a hegyek meg 5600 méteresek (feljebb úgy hívják, Himalája), szóval a szemközti oldalon, ahol túráztunk, időnként 4 függőleges kilométernyi sziklát látni. A szurdok bejáratánál először láttunk jakot és ittunk tibeti vajas teát, aztán másztunk egy napig felfelé, alig pár turistával találkozva. A fenti, öszvérnyi széles úton amúgy is csak a nagyon elszántak járnak, de most a sziklába robbantott alsó buszos utat is épp szélesítették, így végképp semmi forgalom nem volt.
Azaz… Miután megszálltunk a világ legszebb panorámájú budijával ellátott menedékházban, ahol este asztal alá ittuk (nem volt nehéz) vidám útitársainkat, a kunmingi cigigyárost és haverjait, másnap rábeszéltek, hogy visszafelé van egy helyi mikrobuszos, aki átvisz a lezárt útépítkezésen, déltájban úgysem robbantanak. A 20 kilométert életünk leghosszabb órája alatt tettük meg, pedig már hónapok óta állandó életveszélyben buszozunk. A függőleges falba vájt, törmelékkel borított, korlát nélküli út a csikorgó fékű, bizonytalan kocsinál csak 20 centivel volt szélesebb. Szótlan sofőrünk sziklákat, kátyúkat, útépítő (női) munkásokat és munkagépeket kerülgetett, aztán egyszer csak nem vette be az előttünk látható kanyart, hanem huppant egyet balra, egyenesen a több száz méteres szakadékba, nos, akkor megtudtuk, hogy valóban sikoltozva és káromkodva szokás ilyenkor meghalni. Az út valójában csak elágazott, de a helyzet csak annyit enyhült, hogy ezután már csak zavartan röhigcsélve készültünk a biztos zuhanásra. Azért kár lett volna ezekért a fotókért, nem igaz?


