Zabálás
Kicsit lemaradtunk a kajabeszámolókkal, pedig ez volt utazásunk fő célja. Laoszban a legjobban a kiváló baguettenek örültünk, már végülis két hónapja nem ettünk kenyeret. De volt itt crêpe is, meg brioche, sőt pizza is. A helyiek kiváló hotpot-szerűségeket ettek, mi is velük tartottunk. De ettünk itt olyan zöldség(fa)levest is, amiben csak a centis padlizsánbogyókat ismertük fel.
Vietnamban igazán remekül főznek, jó élményeink voltak. Tekertünk saját tavaszi tekercset, felfedeztük a remek phót (ejtsd: fá), a nagykondéros húslevest, amibe kívánság szerint marhahús és friss tészta kerül tálalás előtt pát perccel, ettünk a különleges fekete csirkéből, ami kétségkívül a legjobb szárnyas volt, evör. Becsöppentünk egy falusi vacsorára is, mi csak az ürügy voltunk, átjöttek a szomszédok, mindenki hozott egy tál ételt magával, így lett tíz emberre harminc tányér étel. Még egy kacsa is kimúlt, az a véréből frissen készült puding volt a próbatétel a nyápic nyugatiaknak. Nagy riszpektünk lett, amikor Xa Bo kérés nélkül a kacsalábat is elmajszolta. Úgy nekividámodtak az estének, hogy a palack kőkemény rizsborból is lement vagy tíz kör. Kétcentes poharakban, nagy koccingatások és tósztok közepette. Szóval két deci bor után karaokés bulit terveztünk, egy óra múlva viszont már mind horkoltak.
Kínai kaja. No erről nem fogok sokat beszélni – a lényeg, hogy meg kellett tanuljuk: a legkifinomultabb, legigényesebb, legváltozatosabb, legmeglepőbb és egyszerre legegyszerűbb gasztronómiák Kínában vannak. A vacsora pedig mindig hatalmas közös buli, ők vidáman zabálnak kocsmázás helyett is. És ahogy doktor Ho, a hegyi taoista orvosbácsi mondta: a boldogság a legjobb gyógyszer.
Ki tart velünk hazatértünket megünnepelni egy jó pesti kínaiba?



