Tag Archives: top5
May 20, 2010

Zabálás

Kicsit lemaradtunk a kajabeszámolókkal, pedig ez volt utazásunk fő célja. Laoszban a legjobban a kiváló baguettenek örültünk, már végülis két hónapja nem ettünk kenyeret. De volt itt crêpe is, meg brioche, sőt pizza is. A helyiek kiváló hotpot-szerűségeket ettek, mi is velük tartottunk. De ettünk itt olyan zöldség(fa)levest is, amiben csak a centis padlizsánbogyókat ismertük fel.

Vietnamban igazán remekül főznek, jó élményeink voltak. Tekertünk saját tavaszi tekercset, felfedeztük a remek phót (ejtsd: fá), a nagykondéros húslevest, amibe kívánság szerint marhahús és friss tészta kerül tálalás előtt pát perccel, ettünk a különleges fekete csirkéből, ami kétségkívül a legjobb szárnyas volt, evör. Becsöppentünk egy falusi vacsorára is, mi csak az ürügy voltunk, átjöttek a szomszédok, mindenki hozott egy tál ételt magával, így lett tíz emberre harminc tányér étel. Még egy kacsa is kimúlt, az a véréből frissen készült puding volt a próbatétel a nyápic nyugatiaknak. Nagy riszpektünk lett, amikor Xa Bo kérés nélkül a kacsalábat is elmajszolta. Úgy nekividámodtak az estének, hogy a palack kőkemény rizsborból is lement vagy tíz kör. Kétcentes poharakban, nagy koccingatások és tósztok közepette. Szóval két deci bor után karaokés bulit terveztünk, egy óra múlva viszont már mind horkoltak. 

Kínai kaja. No erről nem fogok sokat beszélni – a lényeg, hogy meg kellett tanuljuk: a legkifinomultabb, legigényesebb, legváltozatosabb, legmeglepőbb és egyszerre legegyszerűbb gasztronómiák Kínában vannak. A vacsora pedig mindig hatalmas közös buli, ők vidáman zabálnak kocsmázás helyett is. És ahogy doktor Ho, a hegyi taoista orvosbácsi mondta: a boldogság a legjobb gyógyszer. 

Ki tart velünk hazatértünket megünnepelni egy jó pesti kínaiba?

May 13, 2010

Tigrisugrató

A Tigrisugrató szurdok állítólag a világ legmélyebb kanyonja. Alul a folyó 1600 méteren zúg (lejjebb úgy hívják, Jangce), a hegyek meg 5600 méteresek (feljebb úgy hívják, Himalája), szóval a szemközti oldalon, ahol túráztunk, időnként 4 függőleges kilométernyi sziklát látni. A szurdok bejáratánál először láttunk jakot és ittunk tibeti vajas teát, aztán másztunk egy napig felfelé, alig pár turistával találkozva. A fenti, öszvérnyi széles úton amúgy is csak a nagyon elszántak járnak, de most a sziklába robbantott alsó buszos utat is épp szélesítették, így végképp semmi forgalom nem volt. 

Azaz… Miután megszálltunk a világ legszebb panorámájú budijával ellátott menedékházban, ahol este asztal alá ittuk (nem volt nehéz) vidám útitársainkat, a kunmingi cigigyárost és haverjait, másnap rábeszéltek, hogy visszafelé van egy helyi mikrobuszos, aki átvisz a lezárt útépítkezésen, déltájban úgysem robbantanak. A 20 kilométert életünk leghosszabb órája alatt tettük meg, pedig már hónapok óta állandó életveszélyben buszozunk. A függőleges falba vájt, törmelékkel borított, korlát nélküli út a csikorgó fékű, bizonytalan kocsinál csak 20 centivel volt szélesebb. Szótlan sofőrünk sziklákat, kátyúkat, útépítő (női) munkásokat és munkagépeket kerülgetett, aztán egyszer csak nem vette be az előttünk látható kanyart, hanem huppant egyet balra, egyenesen a több száz méteres szakadékba, nos, akkor megtudtuk, hogy valóban sikoltozva és káromkodva szokás ilyenkor meghalni. Az út valójában csak elágazott, de a helyzet csak annyit enyhült, hogy ezután már csak zavartan röhigcsélve készültünk a biztos zuhanásra. Azért kár lett volna ezekért a fotókért, nem igaz?

April 4, 2010

Körülnéztünk Szingapúrban

Körülnéztünk Szingapúrban

Még mindig nem mondtam el, hogy mitől harapodzott el bennem a naplóirás által. 

A Bali-csoporthoz tartozó Kis-Lagonda-szigetről, ahol a nagyszerű Grand Hotel vendégszeretetét élveztük, a Honolulu-Star fedélzetén áthajóztunk Szingapúrba. Jimmy mesélte, hogy a kínai negyeden túl kezdődik a klubváros, így rögvest arrafelé indultunk, mert fontos inkognitós találkozónk volt Trebitschcsel. Az igazival. A kínai negyed viszont nagyon nagy errefelé, felmentünk hát egy dombra, hogy lássuk a végét.

Nos, ameddig a szem ellát, mindenfelé kínai negyed, és egyre újabbak nőnek ki a földből, mint gombák. De mi azt a másik gomba izét kerestük, ami a föld alatt… Ott viszont csak metró van, de abban sincs öröm, mert ott meg minden tilos. Egyébként kedves emberek laknak itt, ám a klubok felé senki nem tudta az utat. 

Közben megéheztünk, beugrottunk a Négy Vidám Halottmosó étterembe (Holland konyha, svéd puncs! Angol hidegvér!). Persze rengeteg étterem van errefelé, a legtöbb efféle bevásárlóközpontban van, amiből 81 van a városban (Tánc! Előételek! Bejárat! Hideg-meleg időben nyitva!). Ebben a Szingapúrban minden van ám: dzsungel az autópálya alatt, hajó a háztetőn, a szőlőt hidegházban nevelik, és fölépítették St. Antonio főherceg főlegvárát Almira székestrónvárosból a saját Boldogság Szigetükön. 

De mi a kikötő felé tartottunk, remélvén, végre belefutunk egy rabszolgakereskedőbe, szállásmesterbe, vagy legalább a borneói Fahéj Tanya intézőjébe.

Ám a klubokat nem találtuk meg. Sajnos nincsenek meg a kézenfekvő összeköttetéseink az alvilágban, pedig próbálkoztam volna jól irányzott ökölcsapással is. Hiába, itt mindenki csak mosolyog és fotózkodik és vásárol.

Remélve, hogy az igazi Trebitsch tényleg Tibetben van, ahol utoljára látták, vonatra szálltunk, tovább, északnak. Kelt mint bent.

March 28, 2010

Gili, a menő

Gili, a menő

A gigantposzterekben még a fotosopp előtt sem igazán hittem. Nyilván éppen azért ilyen vonzó a pálmafás üres tengerpart, mert ilyen nincs is, ha mégis látsz pár méter ilyet, akkor mögötted ott a szállodalánc és a rengeteg brit és ausztál suttyó. Nos, mégis megtaláltuk az egyik helyszínt, ahol még lehet ilyet rajzolni.

Lombok mellett van három igen pici (kábé Margitnyi) szigetecske , a Gili szigetek, népszerű hátizsákos célpontok, de ez napi három csónaknyi látogatót jelent összesen. Az egyik sziget túl nyugdíjas, a másik túl partis, mi a középsőre mentünk, a Gili Meno nevűre. A szigeten nincs autó, az édesvizet is hajón hozzák, van egy falucska a közepén, két halétterem, egy bár, egy búvárközpont és néhány kunyhó a turistáknak (nyitott fürdőszobával és kedvenc háziállatunkkkal, a pókgyilkos és igen hangos gekkóval). A turistabiznisz még elég lazára van fogva, a helyi srácok tényleg saját maguk szórakoztatására találták ki, hogy ők valójában raszták, spanglizgatnak és naponta kétszer meghallgatják a Bob Marley válogatáskazijukat. Tennivaló nincs sok – a part egyetlen hosszú elhagyatott strand, homokká őrlődő apró koralldarabkák között kell lomizni, apálykor elképesztő holmik bukkantak elő, ők tengeri sünre, mi szép korall és kagylódarabkákra vadásztunk. A parthoz közel teknősök közé lehet úszni, pipával már halrajokat látni, 15 méter mélyen, a korallzátonyok között már az is érthető, miért ez a világ egyik kedvenc búvárhelyszíne.

Ja, és nagybátyám gigantposzterén sosem tört ki a kép közepén a vulkán*.

* A Rinjani, Lombok szigetén, 3726 méterével a harmadik legnagyobb vulkán Indonéziában, és valójában egész gyakran pöfékel a kalderató meletti csúcs, most pont elkaptunk egyet.

March 5, 2010

Istenek Jáván

Indonéziába az iszlámot arab kereskedők hozták, aztán békés asszimilációval váltotta fel az animista-buddhista-hindu helyi vallásokat a 16. századra. A korábbi kultuszok azonban párhuzamosan élnek tovább, a legtöbb jávai számára elfér ez a hétköznapi iszlám mellett, ami érezhetően nem uralja  a hétköznapokat, hidzsáb gyakorlatilag csak az iskolában (délelőtt) kötelező, meg az igazolványképeken. A világ legnagyobb muszlim országának állami eszmerendszere, a Pancasíla (a szó maga ugye a buddhista etikai kódexre utal), csak az egy és egyetlen isten tiszteletét várja el. Iszlámra és kereszténységre van ez kitalálva, de könyen alkalmazkodni tudtak hozzá a hinduk, buddhisták, konfuciánusok, de a számtalan kisvallás is tudott delegálni egyet istenei közül erre a célra.

Egy lánnyal, akinek a nagyanyja falusi javasasszony volt, bejártunk Yogyakarta szélén egy domboldalt motorral, és egymástól pár utcányira benéztünk a kínai temetőbe (a képen egy pokémonos gyereksír), egy animista erdei iskolába, egy mecsetbe (a temetőből jövet egy wudut azért meg kellett belépés előtt ejteni), egy szabadtéri keresztény templomba, meg egy népszerű szent forráshoz, ami körül aztán minden volt, Ganésa, Buddha, merítkezés, felajánlások, egy korrekt füstölős tisztító áldozatot mi is bemutattunk.