Nem sokáig tartott rájönni, hogy a thaiok kábé pont annyira veszik komolyan a buddhizmust, mint mi a kereszténységet – szépen eljárnak templomba bemutatni a szertartásokat, meg persze gyakori fiatalon egy pár évig be is állni szerzetestanoncnak, így rengeteg narancssárga ruhás kopasz srácot látni, de a buddhizmus személyes gyakorlásával járó terheket mégis kevesen vállalják fel. A városban élő szerzeteseknek se megy könnyen, az egyik arra panaszkodott, hogy az iskolások, a novíciusok meg a gyakran benéző hívek adjusztálása után meditálni már végképp nem marad ideje, így aztán újabban sorra alakulnak az erdei iskolák, ahol könnyebb az elvonulás. Itt a városi híveket is csak akkor látják szívesen, ha legalább egy tíz napos vipasszana meditációra veszik a fáradságot. Az adományokkal viszont nem spórolnak a módos thaiok, a szerzeteseknek előrecsomagolt ajándékkosarakat lehet venni, de templomfelújításokra is futja. Ezek az épületegyüttesek valójában kolostorok (wat) ahol van imaterem, sztúpa (cheddi), iskola, könyvtár, lakócellák meg egyebek.
Az első, amit megnéztünk, pont a Wat Phra Kaew, a királyi templom volt Bangkokban, ahol Thaiföld legértékesebb Buddha-szobra, a kétezer évesnek tartott, izgalmas sorsú Smaragd Buddha lakik, amit csak a király érinthet, amikor átöltözteti évente háromszor, az évszaknak megfelelően. De szépen csillog a sri lankai stílusú arany-cheddi is. Kicsit odébb a britek által épített, francia eklektikát, olasz reneszánszt és thai templomi építészeti elemeket vegyítő királyi palota.
Sok időt töltöttünk Chiang Mai óvárosában, itt rengeteg wat van, remek sztúpák mindenütt, kerek, szögteles, emeletes, óriási téglából, közepes aranyból, kicsi homokból (ez utóbbit Songkran alkalmából emelik a hívek, kvázi visszahozva a port, amit elhordanak a cipőjükön egy év alatt).
Még északabbra, Chiang Rai mellett van kedvencünk, a Wat Rong Khun, egy kortárs képzőművész még készülő temploma, a fickó fogta a hagyományos, kígyózó nágákat, és garuda-tollakat ábrázoló cicomákat és a fokozhatatlanságig tekergette őket, a templom freskóin pedig a szamszárát égő ikertornyokkal, rakétákkal, Neóval és Pókemberrel illusztrálta. A legmenőbb persze az aranyvécé lett.